HírekÚj tanyafejlesztési pályázat indul ősszel2018-08-13
Várhatóan szeptember-októberben teszik közzé a Tanyafejlesztési program 2018-as felhívását. Idén 1,2 milliárd forintot fordítanak a tanyavilág fejlesztésére, és kiemelt célként fogalmazódik meg az induló tanyagazdaságok támogatása. A pályázat keretében akár 75%-os vissza nem térítendő támogatás is igényelhető.
Idén is folytatódik a 2011-ben indult, nagysikerű Tanyafejlesztési program, mely hazai forrásokból, 1,224 milliárd forintos keretösszegből valósul meg – nyilatkozta Nagy István agrárminiszter a Magyar Időknek. A tanyák támogatására a korábbi évekhez hasonlóan 724 településről lehet pályázni, a beérkező pályázatok elbírálása pedig 2019 elején várható. Ebben az évben kétféle konstrukció segítségével nyújtanak támogatást: egy önkormányzati típusú, helyi közösségeknek kiírt felhívást és egy egyéni típusú, tanyai lakosok, tanyagazdák számára készült konstrukciót is meghirdetnek. A hamarosan megjelenő pályázat legfőképp a tanyagondnoki szolgálatok támogatására, a tanyán élőknek szervezett programok, szolgáltatások megvalósítására, a tanyasi lakosokat célzó infrastrukturális fejlesztésekre, valamint a gazdaságok és hálózataik támogatására fog koncentrálni. Ugyanakkor az Agrárminisztérium az induló és a legkisebb tanyagazdaságok támogatására is jelentős hangsúlyt helyez, melynek célja, hogy minél több fiatal helyben találja meg a boldogulást. Továbbra is külön célterületként jelennek meg a Tanyafejlesztési program továbbfejlesztését szolgáló mintaprogramok. Az idei év újdonságaként a szőlészeti és borászati kultúra elterjesztését szolgáló mintaprogramokra is nyerhetnek támogatást az érintettek. Az elbírálás szempontjai az előző évekhez képest érdemben nem változnak az idén sem. A program elsődleges célja, hogy a támogatás a tanyákra és a tanyás településekre jusson el, a programhoz pedig minél több tanya, illetve tanyai gazdálkodó csatlakozzon. Cél a mintajelleg, a követhető megoldások, a jó példák feltárása, megvalósítása és bemutatása. A támogatások elsődleges kedvezményezettjei a gazdálkodó tanyák, illetve a szociálisan hátrányos helyzetben lévő tanyasiak. Az elnyerhető támogatás továbbra is vissza nem térítendő formában jut el a nyertesekhez, a szükséges önerő aránya a pályázó típusától függően legfeljebb 25 százalék lesz. Az eredeti cikk itt olvasható. Forrás: Magyar Idők |
|